Pizzamaffia

Pizzamaffia

Khalid Boudou All in című könyve reményeket ébresztett bennem. Egy sikeres, szimpatikus modern művész? Hát, gondoltam, nem ragadok le ennél az egy könyvnél, nézzük, milyen az író Magyarországon elsőként megjelent műve, a Pizzamaffia.
A könyv egy 16 éves arab bevándorló fiúról szól, aki az apja pizzériájában segédkezik. Itt dolgozik Faris bácsi, a nagybátyja is, aki egy vita miatt felmond és új pizzériát nyit a város egy másik részén.

Egyik első észrevételem a könyvről az volt, hogy a szereplők tulajdonságaikban szinte teljesen ugyanazok, mint az All inben. Aki ott Melle, az itt Brahim, és aki ott Walter, itt Faris bácsi. Ez már így az elején egy kicsit aggasztott, elvégre egy írónak - úgy gondolom - képesnek kellene lennie arra, hogy különböző karaktereket találjon ki.

A másik korai észrevételem, hogy ez a könyv egy egyszerű forgatókönyv. Már most rá van szabva a
filmes effektekre, ami így olvasva szerintem túlságosan tördeltnek hatott. Ezt úgy értem, hogy se a cselekmény, se a helyszínek, sem pedig a karakterek nincsenek részletesen leírva, csak ugrálunk eseményről eseményre. (De úgy tűnik, bevált, mert a Pizzamaffia című filmet 2011-ben ki is adták. Viszont szegényke IMDb-n csak 4.8/10-et kapott.)
A könyv egy prológussal kezdődik, ahol belevágunk az egyetlen kifejtett akciójelenetbe. Már itt feltűnik, hogy Brahim valami különös oknál fogva néha arab felkiáltásokat tesz, mint például arwiena!, wallah!. Kérdés: Minek? Azóta se jöttem rá, mit jelentenek ezek, de oldalanként legalább négyet-ötöt lehet találni belőlük. Valamivel ki kellett toldani az üres lapokat, wallah?
A prológus után visszajutunk a jelenbe, ahol még minden rendben van, és megismerhetjük a szereplőket, akikről egy olyan egy-két mondatos leírást kapunk is, és a helyet, amiről szintén nem többet.
A cselekmény kiszámítható. Faris bácsi elmegy, megindul a háború, Brahim becsavarodik tőle, elhanyagolja a barátnőjét, nem jár be a suliba, csak a pizzaháborúnak él. És így nagyjából ennyi is a történet. De a vége a kedvencem; a végkifejletet, a megoldást, a megnyugvást a szívünknek egy egy oldalas MSN beszélgetésben találjuk meg, csak úgy mellékesen, epilógusként. Hát akkor mégis mi volt a lényeg? Mi volt a tanulság?
Számomra rengeteg minden hiányzott a műből. Eleje még csak-csak, de vége nem igazán volt, nem mintha kedvem lett volna akár egy oldallal többet is olvasni belőle.
Azért, hogy valami pozitívat is mondjak, Brahim lejtmenetét még úgy is jól érzékeltem, hogy alig volt leírás. A fiú számomra egész szimpatikus volt, és az a bizonyos egy darab leírt akciójelenet is tűrhető. Még az is lehet, hogy csak nekem voltak túl magasak az elvárásaim az All in után. Mindenesetre összesítésben egy olyan 6.1/10-et adok rá.

Simon Ágnes

All in

All in - A póker nem játék

Már előre leszögezhetjük, hogy ez egy egészen jó könyv volt. De ne itt kezdjük... A szerző Khalid Boudou, marokkói származású, de Hollandiában élő lassan negyvenes férfi. Több könyvet is írt, de magyar fordításban csak kettő jelent még meg. Másik magyarra lefordított könyvéről, a "Pizzamaffiáról" már születtek pozitív hangú kritikák, így hát látatlanba is merem Nektek ajánlani. Az All in-ről a Metropolban olvashattatok egyetlen egyszer, más nemigen terjeng róla a nagyvilágban. Országunkban 2011-ben adták ki, Horváth Viktor fordításában.

A történetet a fiatal holland srác írja, akinek a legnagyobb izgalom az életében a számítógépe. Ez önmagában egy nagyon elcsépelt téma, de még ezt is egész szimpatikus, stílusos és humoros módon alkotta meg a szerző. A fiúnak - akinek a neve Melle, ami így magyarul elég hülyén hat - kissé bohém szülei elutaznak Magyarországra. (Igen, utánanéztem, az eredeti holland kiadásban is Magyarországra jönnek a szülők! Már csak ezért is meg kell vennünk :D) A srácot a nagybátyjára, Walter bácsira bízzák, a pocakos, kissé alkoholista, fickós ex-katonára, aki bejárta már a Földet és kipróbált már mindent, amiről Melle még csak álmodni se tudott. Hát, most már nem csak hogy álmodni képes lesz a nagyvilági életről, hanem egyből bele is csöppen... Hogyan? Walter nagybácsi véletlen kiszimatolja, hogy unokaöccse az internet világában egy egész jó pókerjátékos. Természetesen bekövetkezik az, amitől minden szülő félhet; fiuk letér az alvilágba, a szerencsejátékosok és a szerencsétlen játékosok kegyetlen birodalmába. Illegális és hírhedtebb, szolidabb versenyek sorozatával Melle és nagybátyja hatalmas vagyonra tesz szert, mondhatni, a "kezdők szerencséjével". Luxusszállók, luxus ételek, italok, nők, minden kijut a párosnak, míg egyszer csak meg nem indul a pechsorozat...

A könyv itt kezdődik, a szakadék közepén, lefele zuhanva:

"Walter, a nagybátyám eltűnt. Simán, egyszer csak eltűnt. Akkora, mint egy bölény, hasas, mint egy hordó, és mégis: mintha levegővé vált volna.
Kábultan járkáltam fel-alá, ropogtattam az ujjaimat, szakadásig reszeltem a körmömet az övemen. Mindezt az éjszaka kellős közepén, egy sötét utcán, az ömlő esőben, két feszült, karót nyelt kínai előtt."
A luxusszállókból kocsiban alvás, idős emberek, kisebb póker-klubok és boltok kirablásához süllyedünk, egyre lejjebb és lejjebb a fertőben. Melle a semmiből is pénzt csinál, majd a pénzből semmit egy ördögi körben. Szülei lassan hazaérnek, amitől csak még nagyobb a nyomás, Walter bácsi meg még mindig nincs meg...

A könyv írásmódja nagyon modern, tele csúnya szavakkal és hatalmas poénokkal. Engem kicsit zavart, hogy szinte semmilyen tájleírás nem volt a könyvben, de ezt betudhatjuk annak, hogy a 17 éves srác írja a szöveget, ő meg csak nem fog áradozni a "karmazsin-illatról a gyönyörű, félhomályos hetvenes-évekbeli bútorokkal felöltöztetett bordó falú kis szobában"... Így hát elfogadható az egyszerűbb írásmód is. Problémám még a könyv végével volt, a csattanóval. Nagyon kreatív és érdekes csattanója van, de szerintem ez így nem egy könyvbe illik... A könyvben le kell írni, hogy mi hogyan történik, itt pedig az író levágja a történetet, tesz egy amolyan "utalást", és akkor most döntsd el, hogy végül is mi történt. Nem tudom érthetőbben leírni, mert azzal lelőném a poént, de olvassátok el, és megértitek.

Az All in-t ajánlanám fiatal lányoknak is, de inkább fiúknak, és modernebb idősebbeknek, akiket nem rázkódtat meg egy pár csúnya szó. Pontozása végül 9.7/10

Simon Ágnes

Éjsötét árnyék

 Éjsötét árnyék - Angelique hagyatéka

A hetvenes évek kultikus szappanoperájában, a Dark Shadowsban szerepelt egy bizonyos Angelique nevű lányka, akit Lara Parker játszott. 1998-ban aztán ugyanez a nő kiadta könyvét a sorozat alapján, ugyanezzel a címmel, majd 2006-ban a következő részét. Magyarországra ez természetesen csak később jutott el, a nagyszerű és valószínűleg okkal agyonkritizált Tim Burton - Éjsötét árnyék film hatására. (Amit Lara Parker könyve alapján készítettek, de valahogy nagyon nem hajaz arra...) A trailer alapján én sem fogom megnézni soha ezt a remekművet. A könyvet Bartók Imre fordította. Hát én azért találtam benne hibákat, nem is egyet, de tévedni emberi dolog, és nem olyan durva, mint a szürke ötven árnyalatában, szóval nem érdekes. A könyv leírása szerintem nem igazán tükrözi ennek a résznek a történetét, de erre is magyarázatot kaptam; Lara Parkert azzal a feladattal bízták meg, hogy elmesélje Angelique gyermekkorát, és ezt sikeresen véghez is vitte, csak a leírásban valahogy egyáltalán nem éreztetik. Amit ott olvashatunk, a könyv utolsó tizedére vonatkozik csak. Műfaja thriller és fantasy, talán egy kis horror is bujkál benne szerintem. Annak ellenére, hogy nem szeretem sem az ijesztgetést, sem a fantasy regényeket, nekem nagyon tetszett a könyv.
A történet ott kezdődik, hogy a kétszáz évig tartó szörnyű átok után Barnabas végre újra emberként megtalálja régi szerelme naplóját, amit gondosan elolvas, és így ismerkedhetünk meg Angelique szörnyű gyermekkorával. Kisgyermekkorában anyjával élt egy kis tengerparti házban, egészen addig, amíg apja el nem vitte és ki nem használta őt. Istennőként kezelték egy bezárt toronyban, semmi gyermeki dolgot nem csinálhatott, így hát megtalálván egy nagy és izgalmas könyvet, kitanulta belőle a varázslást.Nekem speciel ez volt a kedvenc részem, de más kritikákban azt láttam, hogy ők csak azt várták, hogy Barnabas a képbe kerüljön... Hát én ezt nem értem. Engem teljesen elkápráztattak az afrikai szertartások, és persze a sok vér (amit normális esetben nem találnék érdekesnek, de ez kivételes eset). Angelique-nek ijesztő gyermekkora volt, és így természetesen érthető, hogy miért lett olyan, amilyen. (Egyébként én megértem, hogy a lány bosszút esküdött Barnabas ellen, így teljesen szimpatizálok vele) Nekem nagyon tetszett, hogy a könyv egyik szereplője sem tökéletes, senkit se fényeznek vagy éppen mocskolnak túl, így az olvasó maga döntheti el, hogy kinek az oldalára áll. Szépek voltak még a képek, ahogy a kislány szemszögéből megfigyelhettük a rabszolgákat, a nagy és ijesztő házat és a szertartásokat. A könyv vége felé olvashatunk egy romantikusabb részt, aztán a bosszút, és így nagyjából ennyi is. Meghal mindenki, sálálá. Szerintem a kritikámon is látszik, hogy a vége egy kicsit be van sűrítve, mintha Lara Parker csak az elejét dolgozta volna ki szépen, aztán látta, hogy elfogynak a lapok, és akkor gyorsan ledarálta az akciót. De mint mondtam, nekem az eleje is nagyon tetszett, így hát nem szólok be erre.
Legfőképp 15-20 éves korig ajánlanám, inkább lányoknak, de bárki olvashatja szerintem, mert nem egy rossz könyv (végre). 9.1/10

Simon Ágnes

A szürke ötven árnyalata

A szürke ötven árnyalata

(első 250 oldal...) 

Hallottam egy könyvről, sokan állították róla, hogy nagyon érdekes és jó regény. A metrók üvegén csak ez látható. Megfilmesítésére több hollywoodi ajánlat érkezett, kiadásáért pedig versengenek a kiadók. Az E. L. James által megírt sorozat első része, azaz A szürke ötven árnyalta meglepően hosszú ideig vezette a New York Times és a Barnes and Noble bestseller listáját. A könyv egy esetlen egyetemista lányról szól, ami így már kezdetnek nagyon elcsépelt. Annyi, de annyi film és könyv szól már a szerencsétlen lányról, aki mindig megbotlik, és se az élete, se ő maga nem tökéletes. Aztán betoppan az eszményített "sexyfiú", aki elsöpör mindent, és egy véletlen folytán a férfinak pont az esetlen, szürke lányka tetszik meg, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. - Gondolná az ember. Na de itt jön a csavar, hogy azért mégis legyen mivel felkerülni a bestseller listákra. Egy véletlen folytán Anastasia Steele-nek kell meginterjúvolnia a milliárdos, sikeres és észveszejtően jóképű Christian Grey-t. A lánynak cseppet sincs ínyére a dolog, elvégre a héten vizsgázik, de barátnője/lakótársa kedvéért belemegy a dologba. Christian irányításmániás, kissé mogorva, de illedelmes és vonzó. Itt jön az első gond a regénnyel szerintem. Először találkoznak, de Ana a férfi minden érintésébe belebizsereg, sőt felnyög. Persze ez elképzelhető, de így szerintem túl hamar elkezdődik a cselekmény. Én még húztam volna az olvasót, de nem én írtam, nem ront rajta sokat. Újból összefutnak, majd eljutnak addig, hogy a pár Grey házában van, és akkor kezdődik a fondorlat. A házban egy külön szobát állítottak fel "olyan" célokra. Értem ezalatt, hogy egy vörös szoba egy nagy franciaággyal, mellettük szekrények és egy szófa. Ez mind szép és jó, ámde a szobát ezenkívül még bilincsek, ostorok, és egyéb szexuális kellékek díszítik. Mr. Grey egy szerződést ajánl Anának, ami nagyjából annyit tesz, hogy a lányt szexrabszolgájává tenné annak beleegyezésével. Ennyit a romantikáról.
Rengeteg véleményt olvastam és hallottam. Egyesek szerint a könyv egy nagy adag szenny, egy sodomai, újvilági szexregény, mások szerint a hatalom elnyomása a rejtett üzenet. Van, akinek egyszerűen csak tetszik, és van, aki simán beleunt. Egy dologban viszont mindenki egyet ért: a fordítás katasztrofális. A csöppet sem szimpatikus, arrogáns Tótisz András kapta a "megtiszteltetést", hogy lefordítsa a könyvet, aztán sorra követte el a hibáit és félrefordításait. A Kings of Leon nevű ismert (én nem ismerem, de ha fordító lennék, azért utánanéznék) zenekar nevét ő szépen átfordította Oroszlánkirályra, amitől a jelenet elvesztette az összes létező értelmét. Ez csak egy szerencsétlen példa volt, és azóta rengeteg vicces kép terjeng Tótiszról, mint pl. EZ és ITT még pár. Bezavart még a magyar fordításnál a gondolatjelek helytelen használata. Vannak részek, ahol már nem is tudom, hol beszél az illető és hol csak gondolkodik. Persze némi akadozás és logikus gondolkozás után rá lehet jönni, hogy "ide nem kellett volna gondolatjel, ide pedig igen", de akkor is zavaró.
Szóval a cselekmény mendegél tovább, eljutunk oda, hogy Ana beleegyezik a szerződésbe, azaz ő lesz Grey alárendeltje, szexrabszolgája, alattvalója, kiszolgáltatottja, stb. És én itt leraktam a könyvet. Most jöjjön a személyes véleményem erről az igen tanulságos könyvről.
(Tanulság: Ne vegyél úgy könyvet, hogy nem ismered a sztorit!)
Adott egy szűz lány, akinek megtetszik egy férfi. Ha kiderül róla, hogy aberrált, és nem képes egy normális kapcsolatra, elfogadja a degenerált feltételeit? Hát 99%-ban nem. És ha el is fogadja, minek írnak ilyen silány sztoriról könyvet? És hogy ha ilyen silány sztoriról írnak könyvet, miért nem írják meg érdekesebbre, különösebbre? (A könyv írói stílusa nekem például tetszik, fiatalos, korszerű, és annyira nem unalmas a regény, csak a folyamatos szexjelenetek annyira belassítják, hogy aki nem ezért vette meg a könyvet, automatikusan lerakja.) Az első kb. 250 oldalon (amit én elolvastam) már le lehetett szűrni, hogy ez egy nimfomán Twilight. Hét szexjelenetet olvastam, és még körülbelül 300 oldal hátravolt. Ana elfogadta az Alárendeltséget, és innen kezdve (én ugyan nem olvastam tovább, nincs gusztusom hozzá) gondolom a történet annyiból fog állni, hogy a pár b@szik. (Bocsánat, erre nincs szebb szó.) Én nem fogom ezzel szennyezni a tudatom tovább.
Szóval a könyvet ajánlom kiéhezett 18-35 éves nőcskéknek, vagy fiatal fiúknak, akik sok szexet akarnak olvasni. A könyv értékelése: 4.3/10

Simon Ágnes

Szerelmünk lapjai

 

 Szerelmünk lapjai

Újból írok, mert sikerült megint kifognom egy szar & olvashatatlan könyvet. A legfájóbb az egészben, hogy a szerintem nagyon aranyos, jó, megható és elgondolkodtató romantikus film után olvastam, és bár ne írták volna ilyen módon le. Ez a film a Szerelmünk lapjai.

 Hát hol is kezdjem. A könyvet Nicholas Sparks írta, és Nagy Ágnes Karolina fordította. Bár ne tették volna... A film szerkezete nagyjából úgy néz ki, hogy teljesen érthetően megmutatja először, ahogy idős korukban a szerelmesek élnek, majd a bácsi elmesélése alapján szép sorban rájöhetünk mindenre. Először is elmeséli, hogy ismerkedtek meg, hogy szerettek egymásba, hogy veszítették el egymást, hogy találtak újra egymásra, és hogy kerültek ide, minden tök tiszta. A film végén újabb 5-10 percet szánnak az idősebb korukra, majd a romantikus "happy endet" a haláluk idézi elő, azaz annyi a vége, hogy egymás karjaiban távoznak el. Aranyos romantikus történet, nem? (Ajánlom a filmet annak, aki nem látta volna...) De beszéljünk a könyvről. Ugyanott kezdi a dolgokat, mint a film, csak kevesebb magyarázattal. A filmben az idősek otthonában lévő ápolók azzal nyugtatják a beteg síró asszonyt, hogy "itt jön az úr, aki minden nap felolvas önnek." - magyarán kiderül, hogy a bácsi minden nap olvas a néninek. Ez a könyvben úgy van leírva, hogy a bácsi csak úgy bemegy a szobába, leül a nénihez, azt' olvas. A film a történetet úgy kezdi, hogy mindketten fiatalok, 15 és 17 évesek. Megismerkednek és egymásba szeretnek, ennek a története a filmben olyan 30 perc lehet (rég láttam), de a film 1/3-át biztosan kiteszi. A könyv a történetet 29 és 31 éves korukban kezdi, amikor a nőnek - azaz Allie-nek - már egy másik férfi a vőlegénye. Allie és Noah romantikus megismerkedésének és (majdnem) idilli szerelmi történetének leírása kettő bekezdésben kifúl. Nagyjából 15 sor, amit ennek szentel, és ez úgy néz ki, hogy "ettek, ittak, táncoltak, horgásztak és elvesztették a szüzességüket." - körülbelül. (Az "elvesztették a szüzességüket" szó szerinti idézés, tényleg ezt írja a könyv. Egy romantikus történetben talán egy picikét jobb megfogalmazást is kereshettek volna, na se'gáz.) Már itt kiakadtam, hogy mégis miért van ez így, de olvastam tovább, mit sem sejtve a többi dologról. A folyamatos szóismétlések egyszerűen olvashatatlanná teszik a könyvet; pl. egy átlagos hosszúságú mondatban volt, hogy HÁROMSZOR szerepelt az "Allie" név. De ez csak a kisebbik gond, ez fordítási hiba, Nicholas biztos nem tehet róla. A történet nagyon gyorsan pergett, egy helyszínt sem ír le rendesen, és amit leír, azt olyan nyáladzással és felszínes, agyoncicomázott túlzással írja, hogy a mondat felénél elhányod magad. A történet megy tovább, azzal nincsen gond, majd jön egy szexjelenet. Ember. Na várjatok, ehhez fel kell készülnöm! Tehát úgy kezdődik az egész, hogy nagyon kívánják egymást, de még vagy 3 oldalon keresztül húzza az olvasók agyát, hogy így megkeményedik a mellbimbója és úgy felforrósodik az ágyéka ezek láttán... (Pornóregényt olvasok, vagy mi a franc?) Megtörténik, aminek meg kell történnie, és mindezt 2 és fél oldalban írja le. A történet szempontjából ez egyáltalán nem érdekes, és a 2 bekezdésben leírt történetindító megismerkedésnél azért talán fikarcnyit lényegtelenebb szerintem. Majd az elhúzott, eltúlzott, amőbáira részletezett szexjelenetet azzal folytatja, hogy még egyszer szeretkeztek, ettek, majd még egyszer egymásba bújtak, aludtak, majd újból eggyé váltak, és még egészen addig, amíg teljesen el nem fáradtak. (körülbelül...) Ehhez most hozzátenném, hogy a lány azelőtt 14 évvel volt egyetlenegyszer férfival, szóval nem igazán lehetett edzésben. Na pillanat, ki kell keresnem ezt a részt, mert haláli. "Amikor eggyé forrtak, Allie felkiáltott..." < Felkiáltott?! Felnyögött, felsóhajtott, felsikított, bármi. De felkiáltott? Jó, hogy nem felordított. xD "Noah mozgása végigbizsergette Allie testét, eljuttatta a csúcspontra." < Ez igen lényeges a történet szempontjából, nem igaz? És hogy írhat le ilyet egy romantikus történetben, hogy "eljuttatta a csúcspontra"? Allie elérte gyönyöreinek legfelsőbb szintjeit, vagy mittudomén. Eljuttatta a csúcspontra. Okés. "De abban a pillanatban, ahogy ez véget ért, újra vágy kerítette őket hatalmába, és egyik szeretkezés követte a másikat. Mire az eső elállt és a nap lement, Allie teste kimerült, de a kettejük között lévő csodálatos érzés nem szűnt meg. Egymás karjában töltötték a napot, szeretkeztek, majd együtt nézték a fahasábok körül táncoló lángokat. Noah néha idézett valamelyik kedvenc verséből, Allie mellette feküdt, csukott szemmel hallgatta, és szinte érezte a szavakat. Utána újból egymáséi lettek." Ez lett abból, hogy az elején azt írta a legelső aktusukról, hogy "elvesztették a szüzességüket." Pedig az azért kicsit fontosabb volt... Na mindegy. Szóval húz itt mindent össze-vissza, aztán a csaj elmegy (nem úgy, kis perverz), és itt vége a bácsi elmesélésének. A történet végét a levelekből tudjuk meg, amiket a bácsi nosztalgiázásból olvasgat el. Allie Noah-t választja, minden tök happy. A végén a könyvnek - amikor a filmben az a rész jön, hogy este a bácsi átmegy a feleségéhez, átöleli, megcsókolja és együtt átkerülnek a túlvilágra - azt írják: (Noah átszökött a Alliehez, együtt fekszenek a sötét szobában) "Hiszen ebben a pillanatban a világ csupa csoda: érzem, ahogy ujjai ingem gombjait keresik, és lassan, nagyon lassan elkezdik egyenként kigombolni őket." - VÉGE. Most mi van? Szóval az idősek otthonában, betegen, 70-80-90 valamennyi évesen... elkezdik egymást vetkőztetni?

Egy igen értelmes és megható befejezése egy jó könyvnek. Csak el ne kelljen olvasnom még egyszer... Pontozás: 4.6/10

Simon Ágnes

Szent Johanna Gimi

A Szent Johanna Gimi - Kezdet

A könyv 2010-ben jelent meg a Ciceró Könyvstúdió közreműködésével. Leiner Laura, az - állítólagosan - nagyon tehetséges, fiatal írónő alkotta. A hirdetés szerint:

"Egy sorozat a való életről [Ha egy 2001-es 12 évesekről szóló sztereotípiákból felépülő sorozatról van szó]

Egy sorozat, amely itt és most játszódik [Max 2001-ben, és egy távoli, leegyszerűsített univerzumban]

Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna [Hát végül is lehet, ha elnézzük, hogy durvábban kell tanulni, mint bárhol máshol...]

Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások [Hál' Istennek közük nincs hozzám]

A történet rólad is szól!" [Ennél kevésbé nem is szólhatna rólam...]

Ez a leírás pontosan azt sugallja, hogy az írónő úgy próbálta leírni a művet, hogy az a mi életünkbe tökéletesen beleilljen, és az olvasó szépen beleélje magát a megalkotott világba. Sajnos az írás stílusa nálam már önmagában kizárta ezt a lehetőséget. Leiner Laura a naplószerű leírást választotta, ami szerintem (saját vélemény, nem kell rá hallgatni) teljesen rossz. Az így írt könyvek 90%-a nálam elbukik. (Természetesen kivétel az örök kedvenc A macskát visszafelé simogatják című könyv...) Egyszerűen erőltetett, ha egy 14 éves lány ilyeneket ír a naplójába, idézem:

"- Nem hívtam meg senkit - tárta szét a karját Kinga. Virággal egy pillanatra összenéztünk, majd vadul bólogatni kezdtünk. - Tudod - húzta meg a copfját Kinga -, nekem nem igazán kell tömeg ahhoz, hogy nyerjek."

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de az én naplómban ehhez még csak közelítő dolgok sincsenek. De ezt figyelmen kívül hagyva térjünk át a többi dologra, ami miatt lepontoznám rendesen a könyvet. Az összes gyerek (akik közül van, aki egy 9 éves szintjén van, és van, aki egy 21 éves kocka agyával gondolkozik, "mindig, minden körülmények között") sztereotípákból áll, és semmi másból. Ezen egyszerű és primitív tulajdonságaikat az első 5 oldalon megtudjuk, ahol Renáta (a főszereplő) osztálytársainak egy közösségi oldalra kirakott adatait olvashatjuk. Leiner Laura szerint (e könyv alapján) a 14 évesek primitívek és butuskák. Sorolom:

Virág, Reni legjobb barátnője egy nagyon buta lány. Ő 14 évesekhez méltóan egy jó hír hallatán visongani és ugrálni kezd, az általános alsó tagozatos műveltségi kérdésekre nem tudja a választ, és ha gúnyolódnak rajta, nem veszi észre. Őt csak a rajzolás és Pete Wentz érdekli. CSAK.

Arnold, Reni legjobb fiúbarátja a nyolc általános után gondolkozik úgy, mint egy 30 éves filozófus, és annyira okos, hogy NEM KÉPES tévedni.

Gábor egy fiú, aki a fél év alatt kettőször szólalt meg. Semmit nem tudtunk meg róla.

Jacques egy francia diák, aki alig tud magyarul, és semmi más nem érdekli, csak és kizárólag Franciaország. (Legalábbis az első oldalakra kirakott adatlaprészletek alapján) Ő a fél év magyar suliba járás alatt ugyanannyira nem tanult meg magyarul, mint addig.

Kinga egy nagyon fura lány. CSAK és KIZÁRÓLAG magáról tud beszélni, és arról, hogy ő mennyire sztár, és hogy mennyire menő. És mennyire okos és sikeres. Jó tulajdonsága nincsen, barátai és ismerősei viszont annál inkább. (Ez melyik bolygón játszódik??)

Ricsi a menő gördeszkás, aki szereti a csínytevéseket, és minden áldott nap eljátssza ugyanazt a beszélgetést Renivel (miszerint ő nem tud semmiről), ami a könyv végén már komolyan elképesztően unalmas.

Robi egy kocka, és a könyv felénél kellett visszalapoznom előre, hogy megbizonyosodjam róla, hogy tényleg van ilyen szereplő. Őt csak a kockulás és a WOW érdekli. (Mert egy átlag tinit mindig csak EGY téma érdekel, semmi más, és ez ezalatt a fél év alatt sem változik, amíg a könyv tart. Igaz, írónő?)

Zsolt szintén csínytevő srác, szeret tv-zni, és folyton csak zabál. (Mert ugye egy átlag tini csak egy cselekvéssorból áll - Zsolti eszik.)

Andris egy másik kocka, akit a könyv felénél már teljesen elfelejtünk.

Dávid egy olyan srác, aki egyfolytában headseten lóg, minden kábelhez és szájber-dologhoz tökéletesen ért, egyszóval egy multikocka. Limóval jár suliba, és a mellette ülő apjával headseten keresztül kommunikál. (Reális.)

Cortez (amúgy Ádám) az álompasi, aki már 15 éves, helyes, menő, laza, van egy csomó barátja kilencedik első félévében, nem túl hülye, és furcsamód még kedves és segítőkész is. (Utoljára kérdezem: MELYIK BOLYGÓÓ????? Mert már komolyan érdekel...)

Na és ez volt az osztálynévsor, meg persze Rentai Renáta, a főszereplőlány. Szerinte ha tud valamit, az ultraciki, és ha nem tud valamit... hát, az is. Eleve féltem a könyvtől, mert sejtettem, hogy nem lesz nagy durranás számomra. Ha azt nézem, hogy a célközönség a 11-14 évesen voltak, úgy annyira nem gáz, de azért még kritizálom tovább.

Ami még zavaró volt, hogy voltak dolgok, amiket egyszerűen nem írt le az írónő, hanem a végére egy ilyen pontozólistába beírta puszta tényként. (Pl.: Rendelt pizza: 5/1 - pocsék volt.) Erről a pizzáról a fejezetben még csak szó sem volt. Egy könyvnek nem az lenne a lényege, hogy mondatokba (és irodalmi nyelvbe) öltöztetve olvassuk? Már az elején odadobja az infókat a szereplőkről, amikre a könyv olvasása közben kéne rájönnünk. Nem a tények lennének a lényegesek, hogy pizzát ettem, meg hogy Arnold szereti a Kvízpartot, hanem az olvasás és a beleélés. Őszintén, beleélnéd magad abba, hogy "Megettem egy pizzát, pocsék volt. Kimentem sétálni, mert jó az idő. Visszajöttem. Anyámék ......." Na várj!! Még nem írtam Reni szüleiről. Reni szülei a tinédzsernevelő szakkönyveken élnek. A szájukat nem hagyja el saját mondat, csak amit olvastak. Amit Reni mond, egyből felkeresik egy szakkönyvben, és felolvassák a megoldást. Ismétlem: melyik bolygón történik ez?

Most jöjjön az a rész, hogy "itt és most játszódik". Nem tudom, Leiner írónő mennyire nézett szét a világban, de manapság a lányok 12 évesen vesztik el a szüzességüket, 13 éves koruktól alkohol, cigi és partyfüggők. De ha ennyire nem retardáltak, akkor legalább lázadnak egy picit. (Esetleg egy visszaszólással) Reni ehhez képest egy angyal. A szüleinek nem tudom, hogy jutott eszébe szakkönyvekhez fordulni, mert a lányka még nem tett semmi rosszat élete folyamán. (Bár a múltjáról nem volt nagyon szó, csak hogy nem voltak barátai.) A könyv legvégéig nincs szó még csak egy szájra pusziról se. Senki nem beszél bulikról vagy valami durvább dologról. Ez mind szép és jó, de ha mondjuk felnézek a Facebookra, egyből röpködnek a "dejooh wolt a tegnapi bulih csajsziik" - írja a 12 éves átlag lány. Így elolvasva tök jó, hogy valaki nem így látja a világot. Csak akkor meg az nem passzol, hogy "Egy sorozat a való életről. Egy sorozat, amely itt és most játszódik." stb. Na, túltárgyaltuk, összefoglalom az eddigit, majd folytatom:

Nem tetszik az írásmód.

Tényeket dobál és nem fejti ki.

Sztereotípiákból áll, és primitív gyerekeket alkot.

Nem itt és nem most játszódik.

Lehetetlen...

És most folytatnám a kritikát, mert nem, még nincs vége... Ismétlések. Nem szóismétlések, hanem esemény. Egyrészt a "Reni, ha Zsolti kérdezi, te nem tudsz semmiről" sztori tényleg unalmas egy idő után. De nem ez a legnagyobb baj, hanem amikor egy pár "nappal" ezelőtt már lelőtt mondat újra előjön. Ennek az lehet az oka, hogy az írónő természetesen nem egy nap alatt írta a könyvet, és egyik napról a másikra, vagy hetek múlva, amikor újra nekiállt már nem emlékezett az előzményekre, amik már egyszer megtörténtek. Vagy csak szimplán a 14 évesek annyira primitívek, hogy nap mint nap ugyanaz történik velük, amit Reni ugyanazokkal a mondatokkal konstatál. De maradjunk az elsőnél... megértem. Elvégre én se bírnám annyiszor újraolvasni ezt a könyvet, ahányszor nekiállnék a folytatásának. Viszont én sem írtam még jobbat (meg semmilyet), szóval nem szabad így lebecsülni az írónőt. És végül is végigolvastam, szóval annyira mégsem volt rossz, hogy a felénél ledobjam. (Az elején gondoltam rá, amikor végig arról volt szó, hogy Reniék pakolnak.)

"Kinga a kedvenc karakterem a könyvből, karakán és szókimondó, akit a mai modern nő/lány mintaképének tekintek." - írja ????, aki meginterjúvolta Leiner Laurát. Ezek szerint Kinga változik. (Legalábbis remélem, mert az első kötetben Kinga egy kibírhatatlan, önző, önelégült kis cafka. Saját vélemény.) Az interjú szerint az első 2 kötetben lassú a cselekmény, majd onnantól gyorsul be. Az elég kár, mert nekem ez az első kötet eléggé elvette a kedvem a többitől, pedig lehet, hogy még tetszene is.

Most egy interjút nézek a kedves írónővel. Hát tényleg nem egy néni. (Értem ezalatt, hogy fiatal, '85-ös?! :O) Viszont még mindig nem értek egyet vele. Azt mondja, szeretett volna egy naplóregényt írni, ami a fiatalok nyelvezetén íródott. A fiatalok nyelvezete ott fullad ki a regényben (legalábbis az első részében), hogy van, ami klassz, és van, ami ultragáz.

Hát én viszont befejezném a kritikát. Mellesleg még utólag idebiggyeszteném, hogy ez egy színtiszta KRITIKA volt, only a rossz tulajdonságokat nézve. El lehet olvasni, főleg, ha 14 év alatt vagy. Ezzel búcsúzom, meg hogy adok neki egy 4.7/10-et.

Simon Ágnes